BLOG

Konyha felújítás: hogy válasszunk konyhagépet?

Alul- vagy felül fagyasztós hűtő? Esetleg side-by-side? A döntés rajtunk áll.

A konyha felújítása során, a bútorok mellett kiemelt figyelmet kell fordítanunk arra, hogy milyen készülékeket választunk. Cikkünkben összegyűjtöttük mindazokat a gépeket, amelyek szükségesek egy konyha mindennapi, zökkenőmentes működéséhez.

Az elrendezés és a költségvetés

A konyha felújítása során két dolog határozza meg leginkább, hogy mely konyhagépeket választjuk: ez pedig az elrendezés, és a büdzsénk.

Az elrendezés során figyelembe kell vennünk a (leendő) konyhabútorok méretét, dimenzióit, és a rendelkezésünkre álló teret. Valamint – és talán ez a legfontosabb -, hogy el kell döntenünk, hogy beépített készülékeket választunk, vagy sem. 

A különböző konyhagépek méretei szerencsére elég széles skálán mozognak, így ebben a tekintetben nem igazán kényszerülünk majd kompromisszumra. Nem úgy, mint a büdzsé esetében.

Egy adott költségkeret ugyanis sajnos jelentős korlátokat szabhat. Így priorizálnunk kell: melyik az a konyhagép, amelyet a leggyakrabban használunk majd? Mi a legfontosabb, és mi az, amit tudunk majd nélkülözni?

Összeállításunkban többek között ebben is segítséget nyújtunk. (Egyúttal pedig kísérletet teszünk arra is, hogy ezzel együtt egy újszerű gondolatrendszert, új perspektívákat is átadjunk.)

Először is azokat a készülékeket mutatjuk be, amelyek elengedhetetlenek egy konyha mindennapi “működéséhez”.

Sütő és főzőlap vagy tűzhely

Elsőként érdemes eldönteni, hogy tűzhelyet, vagy külön főzőlapot és sütőt szeretnénk vásárolni. A tűzhely ugyebár egybeépített sütő- és főzőfelületet takar, a külön főzőlap és sütő pedig akár két, teljesen különálló helyre is építhető. Így a sütőrész kézmagasságba is kerülhet, megkönnyítve a sütést. Általában azonban ez utóbbiak jelentik a drágább megoldást is, így ennek fényében érdemes mérlegelnünk.

A másik fontos dolog, hogy villany-, gáz-, vagy kombinált (villany sütő-gáz főzőfelületű) készüléket válasszunk. Itt nyilván az egyéni preferenciák lesznek leginkább mérvadóak: van, aki egyszerűen hallani sem akar arról, hogy elektromos főzőlapot válasszon, míg a másik tábor irtózik a gáz puszta gondolatától is.

A konyha felújítása során, már jó előre érdemes kiválasztani, milyen sütőt és főzőlapot szeretnénk.

Az egyéni preferencia mellett a fogyasztás sem utolsó szempont, ez azonban a rezsi számla tekintetében nem különösebben mérvadó, ugyanis nincs jelentősebb különbség.

Tartósságát tekintve a gáz általában jobban szerepel, hiszen – mivel rendkívül veszélyes lehet -, magas minőségű követelményeknek kell megfelelniük, szemben a villannyal. Ami azonban ellene szól, hogy rendkívül nehéz takarítani, főleg a főzőrózsák környékét.

A villany főzőlap esetében három fajtát különböztethetünk meg: a klasszikus villanyrezsót (erről bővebben nem is írunk), ezenkívül a kerámia-, illetve indukciós főzőlapot. A kerámiás főzőlapok hátránya, hogy általában 50%-os hatékonyságúak, és lassabban reagálnak a kikapcsolásra (forró marad a felület). Ugyanakkor olcsóbban és jól takaríthatók.

Az indukciós főzőlapok hatékonysága ezzel szemben már 80%-os lehet, valamint gyorsan reagál a ki- és bekapcsolásra egyaránt. Talán ebből is látszik, hogy a régebbi, kerámiás megoldásokkal szemben ez a drágább megoldás.

A sütő méretét tekintve egy kisebb, 3 fős háztartásnak elegendő az 56 literes megoldás is, míg egy nagyobb, 4-5 fős család részére már inkább a 80 literes kapacitással rendelkező készüléket ajánljuk.

Szagelszívó

A szagelszívót sok esetben nem sorolnák a “nélkülözhetetlen konyhagép” kategóriába, azonban mi – a sütő mellett – az egyik legfontosabb készüléknek tartjuk. Hogy miért? Mert ha nincs megfelelő szagelszívó, akkor a zsírgőz megtelepszik a bútorokon, az ételszag miatt pedig rengeteget kell szellőztetni, ami feleslegesen kidobott pénz.

A szagelszívó kisokosunkban részletesen kiveséztük, hogy milyen elszívók találhatóak a piacon, és ezek közül melyiket érdemes választani. Sajnos azt kell mondanunk, hogy eddig csupán leginkább páraelszívókat lehetett találni a boltok polcain. Ezért reformáltuk meg az elszívók piacát, és készítettük el az első tényleges szagelszívót.

A konyhai szagelszívó vásárlását nem érdemes későbbre halasztani.

Az ALLin Kitchen Ventilation ugyanis egy olyan komplex, konyhai szagelszívó, ami nem csak a párát, de a szagot is tökéletesen (99,9%-os hatékonysággal) tünteti el a levegőből. Az egyedi megoldású szagelszívó ugyanis egy fizikai akadály által gyűjti össze a zsír-és szagmolekulákat, mielőtt még azok szétáradnának a teljes lakásban.

Nem győzzük tehát hangsúlyozni, hogy a megfelelő szagelszívó kiválasztása rendkívül fontos!

Hűtő

A hűtő kiválasztása esetén szintén fontos, mekkora tárolókapacitásra van szükségünk, eben az esetben leginkább a család mérete a mérvadó. Azt javasoljuk, hogy válasszunk inkább nagyobb, mintsem kisebb hűtőt, hiszen a túlzsúfolt készülék több energiát fogyaszt.

Ezenkívül központi kérdés, hogy kombinált-, vagy sima hűtőt szeretnénk-e. Akinek kertes háza van, és otthon termeszt paradicsomot, paprikát satöbbit, általában érdemesebb lehet egy fagyasztóládát beszerezni. Más esetben elegendő lehet egy kombinált változat is.

Alul- vagy felül fagyasztós hűtő? Esetleg side-by-side? A döntés rajtunk áll.

Itt pedig ismét egy megoldandó “problémával” szembesülünk, mégpedig azzal, hogy alul- vagy felülfagyasztós gépet válasszunk. Itt lényegében csak a hozzáférhetőségben van különbség, nincs egyéb pro és kontra érv.

Léteznek még az úgynevezett side-by-side hűtőgépek is: ezek itthon nem túlságosan terjedtek el, azonban az amerikai filmekből ismerősek lehetnek. Ezek kétajtós, hatalmas tárolókapacitással rendelkező “monstrumok”, amelyek legtöbbször külön jégadagolóval is rendelkeznek.

Most pedig ejtsünk néhány szót egy hasznos, de nem létszükségletű konyhagépről, a mosogatógépről.

Mosogatógép

Ez a konyhagép tehát nem elengedhetetlen, ugyanakkor ha a büdzsénkbe belefér, akkor rendkívül hasznos készülék.

A gépből választhatunk külön-, szabadonálló-, vagy beépített változatot is. Ha igazán fontos számunkra a konyha dizájn (márpedig miért ne lenne az?), akkor ez utóbbit érdemes választani. A teljesen konyhabútorba integrált készülékek ugyanis remekül illeszkednek a konyha arculatához, nem térnek el attól. Ugyanakkor – ha könnyen hozzáférhető kezelőfelületet szeretnénk – választhatunk olyan megoldást is, ami a panelt elérhetővé teszi. Ezek az úgynevezett látszó kezelőszerves, beépíthető mosogatógépek.

A mosogatógépek kapacitása fontos, főleg ha nagyobb családunk, kiterjedt baráti körünk van.

Ebben az esetben a bútoron szükség van egy kisebb, 60×60 centiméteres nyílásra is, ahol látható a vezérlőpanel.

A kapacitás ebben az esetben is fontos: egy négyfős család esetében elegendő lehet egy 8 terítékes változat is, azonban ha gyakran hívunk vendégeket, akkor már egy 12 terítékes mosogatógépre is szükség lehet. 

Milyen energiaosztályú készüléket válasszunk?

Szándékosan nem említettük az energiaosztályt. Ugyanis fontos a spórolás és a környezetvédelem, ugyanakkor nem biztos, hogy egy A+++-os címkével ellátott készülékkel valóban spórolunk.

Amennyiben ugyanis idejekorán elromlik, és új készüléket kényszerülünk vásárolni, akkor nem spórolunk, és a környezetet sem óvtuk meg.

A szagelszívók tekintetében az ALLin Kitchen Ventilation alacsony fogyasztással bír, hiszen mindössze 300m3/h-ás teljesítménnyel sokkal többet nyújt, mint egy 1500m3/h-ás készülék. Tehát magasabb hatékonysággal, ugyanakkor kevesebb energia felhasználással működik. 

Épp ezért mi leginkább azt tanácsoljuk, hogy elsősorban a minőségi készülékeket preferáljuk, és kezeljük fenntartásokkal a hangzatos marketingszövegeket. 

 

Megosztás

Facebook
Email
Twitter
LinkedIn

Kapcsolat