További találmányok

Piacra vitt találmányok

Gravity, a gravitációs szemüvegtartó

A szemüvegtartó – a feltaláló többi fejlesztéséhez hasonlóan – egy világszinten is innovatív termék. A magyar találmányt ráadásul egy egyszerű, hétköznapi probléma ihlette.

Honnan jött a Gravity ötlete?

A gravitációs szemüvegtartót nem más, mint Dr. Sántha Hunor menyasszonyjelöltje ihlette, akinek vészesen közeledett a szülinapja.

A feltalálónak nem igazán volt ötlete, mit adhatna a hölgy születésnapjára, ám szerencsére megtalálta az ihlet. Egy szinte éberen töltött éjszaka során, pattant ki a fejéből a gravitációs szemüvegtartó ötlete, és még akkor neki is állt a tervezésnek – és a 3D-s nyomtatás tervrajzainak.

A leendő ara ugyanis pontosan ismerte azt a problémát, amikor csak úgy leteszi a szemüvegét, majd hosszú percek és idegeskedések árán megtalálja (vagy nem – erre ugye 50-50%-nyi esély van).

A sztori végülis happy enddel zárult, Hunor határidőre teljesítette a projektet, és az “ügyfél” is nagyon örült a terméknek. A sikeren felbuzdulva a feltaláló végül megalkotta a végső, 14. termékváltozatot, amelyet már egy kiállításra is magával vitt, ahol szép sikert aratott.

Az Arvus Kft. e termékének egyik legnagyobb előnye, hogy bármilyen felületre felragaszthatod, ahol tudod, hogy mindig megtalálod a szemüvegedet. A hagyományos tartókkal ellentétben nem kell összecsukni a szemüvegedet, elég csupán levenni és egy könnyed mozdulattal felhelyezni.

Persze a levétel sem jelent különösebb gondot, hiszen a tartó igény szerint méretre állítható, így a szemüveg kvázi vízszintesen lebeg. Ezáltal egyetlen egyszerű mozdulattal leveheted, és helyre teheted. A Gravity szemüvegtartó on-line forgalmazója: bohoshop.hu

Prototípusok / deszkamodellek

Trauma-csökkentő hordágy függesztés

A találmány lényege, hogy a mentőben a kanyarokban és fékezéskor, az erőmérők adatai alapján a hordágy mindig olyan szögbe billen, hogy a páciens testét érő nehézségi erő a lehető legkevesebb traumával járjon a számára. Ezáltal a törött csontvégek sokkal kevésbé mozdulhatnak el, és okozhatnak még több kárt a testben.

A találmány feltalálásakor Sántha Hunor már orvostanhallgató volt, és a magyar csapattal részt tudott venni az Ausztriában megrendezett elsősegélynyújtó Európa-bajnokságon. A találmány az Országos Ifjúsági Innovációs és Tudományos Versenyen, 1993-ban harmadik díjat ért el.

Alkotó: Dr. Sántha Hunor

Komfortos járógipsz

Mint már említettük, Hunor már gyermekkorában is szívesen vett részt mindenféle plusz programban, ezirányú lelkesedése pedig az egyetemi évek alatt sem csökkent. Így a SOTE egyetemi kosárcsapat nem annyira oszlopos, de azért lelkes tagjaként is játszott, azonban egy meccsen lesérült, és külbokaszalag szakadást szenvedett.

A műtét után, 2 hét fekvő-, és 6 hét járógipsz várt rá. A feltaláló agya pedig ilyenkor sem pihent, bőven talált rajta javítani valót.

Leginkább a csonthártya gyulladás elkerülését helyezte előtérbe, aminek oka, hogy a járás közben semmi sem tompítja a sarkat ért ütődéseket. Épp ezért egy Nike cipőből “kioperált” légbetétet helyezett rezgéscsillapítóként, a sarokgumi alá.

A levegőzés problémáját pedig a gézréteg fölé helyezett lukacsos falú csövecskékkel és ventillátoros dobozzal oldotta meg.

Ez a második helyet jelentette számára a már említett Innovációs és Tudományos versenyen. Ezután a komfortos járógipsz témában Hunor, szabadalmi bejelentést is készített.

Alkotó: Dr. Sántha Hunor

Felfekvési fekélyt megelőző alátámasztás

Érdekes tény, hogy egy egészséges ember, átlagosan 11 percenként akkor is testhelyzetet vált automatikusan, amikor mélyen alszik. Sok kórházba kerülő magatehetetlenül fekvő idős embernél azonban ez megszűnik, és gyakran végzetesen elfertőződő felfekvési fekélyük alakul ki: leggyakrabban a keresztcsont, és csípő tájékán, néha pedig akár a sarkakon is.

A találmány azonban mindezt megelőzi, hiszen sakktáblaszerű, mátrixos elrendezéssel láttuk el. A végletekig lecsupaszítva a dolgot, a fejlesztést úgy kell elképzelni, hogy  5 percig a „fekete” mező tartja a páciens testét, majd utána a „fehér” mező következik.

A találmány 95-ben elnyerte a tudományos verseny harmadik díját, a szabadalmi bejelentést követően pedig 2001-ben meg is kapta az oltalmat.

Alkotó: Dr. Sántha Hunor

Magzati pulzoximetria

Anno 2004-2005 során, Bluetooth alapon elkészült a találmány alapötletének igazolására egy miniatűr vezetéknélküli pulzoximéter deszkamodellje.

Az elektronika és az integrált áramforrás össztérfogata (készülékház nélkül): 9126 mm3 (39 x 19,5 x 12 mm).

2006-2007 során egy egyedileg fejlesztett ASIC chip és egy célspecifikusabb rádiós IC felhasználásával elkészült az első működőképes WoXY prototípus. Az elektronika és az integrált áramforrás össztérfogata (készülékház nélkül): 3651 mm3 (átmérő: 30,5 mm, vastagság: 5 mm).

Alkotók: Stubán Norbert, Dr. Sántha Hunor

Viselhető EKG

Egyre inkább elterjednek azok a rendszerek, ahol a páciens az otthonában végezheti el a vizsgálatokat (elég csak a vérnyomásmérőkre gondolni).

Az Arvus innovatív fejlesztésének egyik legnagyobb előnye, hogy Bluetooth-on keresztül kommunikál, ezért nem csak otthoni monitorozásra alkalmas, hanem akár egy mobil segítségével is bárhol felvehetünk EKG-jelet.

Ezáltal olyan betegek számára is lehetőség nyílik a vizsgálatra, akik mozgásukban

korlátozottak vagy adott esetben messze laknak a rendelőtől, így nem tudnak elmenni vizsgálatra.

Alkotó: Bosznai István

  • Optikai rögzítő - "számok
  • görbék"

Orvosi-, illetve ipari környezetben sok olyan berendezés működik, amely rendelkezik  kijelzővel, de a mért értékeket semmilyen módon nem naplózza.

Az olyan mérőeszközök, mint például a vércukor-, és vérnyomásmérők, még ha rendelkeznek is memóriával, az eredmények általában nem tölthető át könnyen a számítógépre.

Pedig az orvos számára is hasznos, ha egy könnyen, gyorsan feldolgozható adatokból álló online naplóval találkozik, hiszen így egyszerűbb megfelelő diagnózist felállítani, vagy épp a gyógyszer adagolását finomítani.

A rendszer a rögzített információt automatikusan olyan formává alakítja (jellemzően grafikonná), ami a legegyszerűbben értelmezhető. Így jól lehet látni a trendeket, illetve az eltéréseket. További előnye, hogy tökéletesen hordozható, ugyanis kisebb, mint egy mobil.

És hogy miképp is működik ez a gyakorlatban? Vegyünk például egy hipertóniás beteget, aki rendszeresen méri a vérnyomását. Megkapja ezt az eszközt, majd a szokásos vérnyomásmérések végeztével rendre “lefényképezi” a kijelzőt. Amikor pedig legközelebb elmegy a háziorvosához, odaadja neki az eszközt (vagy csak a benne található USB-t), ő pedig csatlakoztatja a számítógépéhez, majd pár kattintás múlva grafikonos formában már láthatja is, hogy hogyan alakult a páciens vérnyomása az elmúlt időszakban.

Alkotó: Dr. Sántha Hunor

Observo figyelemvizsgáló

A figyelemvizsgálat, a pszichológiai, diagnosztikai módszerek egyik fajtája. A vizsgálatok során a páciens egyes figyelmi képességeiről lehet objektív képet alkotni.

A teszt során különféle verbális eszközöket alkalmaznak, mint például papír-ceruza módszeren alapuló teszteket, és valamilyen műszerek, berendezések segítségével végzett módszereket. Ezek a berendezések a figyelemvizsgálók.

Ma Magyarországon jelenleg klinikai környezetben alkalmazott disztributív figyelemvizsgálók nagy része sajnos elavult, ezért nem lehet velük elvégezni a változatos teszteket. Az Arvus egyik innovatív terméke, a PsychObservo fejlesztése során az volt a célunk, hogy egy egyszerű, megbízható, mégis univerzálisan használható készüléket alkossunk.

A teszt algoritmusát számítógéppel, egy grafikus felülettel kell összeállítani, a vizsgálat eredménye pedig elmenthető és betölthető. Tovább előnye, hogy folyamatos a kommunikál a számítógéppel, így valós időben, real time nyomonkövethetjük a lenyomások helyét, és az eltelt időt, amiket a számítógép kiértékel, megjelenít, és naplóz.

Alkotó: Ender Ferenc

Vénás vérnyomásmérő

A vénás nyomásmérővel egy tetszőleges vénába, jellemzően a vena cava-ba vezetett vénás kanülben uralkodó nyomást tudja megmérni az intenzívterápiás osztály orvosa. A “mérés indítás” gomb megnyomása után a kijelzőn azonnal megjelenik a centrális vénás nyomás, az orvosi gyakorlatban elterjedt vízcm mértékegységben (max. 40 vízcm).

Az eszköz előnye, a leegyszerűsített funkcionalitása, és ebből következően a lehetséges alacsony gyártási költség. Egyébként hallgatói diplomamunkaként 1 példány el is készült, és az igénnyel jelentkező orvoskollégánál azóta is szolgál.

Alkotó: Tóth G. Gábor

Mi történt az eszközökkel? Hol találhatod meg őket?

Egy újítás vagy találmány életútja során kb. 50 ponton jelentkezhet valamilyen „vétó” körülmény, ami a teljes “termékké-fejlesztést”, és így a gazdasági hasznosulást is megállítja. Az Arvus Kft. által fejlesztett prototípusok is jelentős hányadukban valahol megakadtak a projektek egy-egy adott pontján, így hiába indultak nagyon ígéretesen, sajnos a piaci környezet, vagy egyéb körülmények alakulása miatt, a klinikai tesztelési fázisáig vagy a piacra vitel bármilyen formájáig sok esetben már nem jutottak el.

Kutatás-fejlesztés alatt

Teaszellőztető kiskanál

A találmányt – a többi termékhez hasonlóan – maga az élet ihlette.

Biztosan te is sokszor égetted meg a szádat a forró teáddal, ami miatt utána napokig küzdöttél nyelv-és szájpadlás fájdalommal. Azonban az innovatív magyar találmánynak köszönhetően a tűzforró teádat a szellőztető kiskanálon átcsorgatva a csészédbe, egyből szájmelegre hűtheted.

Nem kell tehát fejfájásig fújkálni a teádat, sem hosszú perceket várni rá, amíg fogyasztható hőmérsékletűvé válik, miután átcsorgattad, egyből megihatod.

A teaszellőztető kiskanál az Arvus Kft. egyik legújabb, innovatív projektje.

Vízkőmentes zuhany üvegfal

A fürdőszoba takarítása során a vízkő eltávolításával rengeteg idő megy el, nem is beszélve azokról a láthatatlan nyomokról, amelyet egy-egy ilyen takarítás hagy bennünk. Az Arvus innovációja egy olyan zuhanykabin üveg, amely teljesen vízkőmentes lesz.

Ennek segítségével szintén rengeteg időt spórolhatsz, hiszen nem kell minden zuhanyzás után gumilapáttal lehúznod az üveget, sem pedig később a vízkövet sikálni a kabinról. A megoldás jellegét ennél bővebben azért nem ismertetjük, mert amikor aktiválni fogjuk a projektünket, igyekszünk majd rá szabadalmat  vagy használati mintaoltalmat is szerezni.

Vízkőmentes zuhany üvegfal

Csobbanásmentes toalett

Csobbanás.

Egy egyszerű, hétköznapi dolog, amivel eddig senki sem foglalkozott és mégis mindenki életét megkeserítette. A csobbanó toalett ugyanis feleslegesen fröcsköli ki a vizet a testre és a burkolatra egyaránt, ami nem túl higiénikus és egyben pazarló is.

Azonban az Arvus Kft. koncepciója egy, kb. 1-2 évesre becsült, technológia fejlesztési időszak után majd egyszer s mindenkorra megszüntetheti ezt a problémát. A megoldás jellegét ennél bővebben azért nem ismertetjük, mert amikor aktiválni fogjuk a projektünket, igyekszünk majd rá szabadalmat  vagy használati mintaoltalmat is szerezni.

Dr. Sántha Hunor felismeri a hétköznapi problémákat, így a csobbanó toalett problematikáját is. Szerencsére találmánya orvosolja ezt a gondot.

Soha többé WC kefe

A WC kefe használata szintén mindennapos probléma, amellyel rengeteg idő megy el. A kefe tisztítása ráadásul egy igazán neuralgikus pont, amit az ember legszívesebben inkább csak félredobna.

A jövő toalettjét azonban úgy képzeljük el, hogy ne kelljen többé WC kefét használni. Így az innovatív magyar elképzelésnek köszönhetően egy kardinális problémától szabadulhatsz meg, ami – szinte észrevétlenül – időt és energiát vesz el az életedből.

A WC kefe eltűnése sok gondot megoldana. Dr. Sántha Hunor egyik újítási terve megoldást jelent a problémára.

Mit tehetsz Te az ügyért?

Amikor összesen 50 db érdeklődő email beérkezik bármelyik felsorolt stratégiai érdeklődésünkben álló témára a contact@arvus.hu címre, akkor már nem várunk tovább, nekilendülünk. Ha személyesen Neked lenne kedved ezen a témán bármilyen tekintetben dolgozni házi feltalálónk mentorálásával, akkor írd meg, milyen ötleted van, eddig mit csináltál, és velünk mit szeretnél csinálni.

Mi a te problémád?

Ez persze csak néhány egyszerű, hétköznapinak tűnő dolog, amelyek ha megoldódnának, mégis rendkívüli módon megkönnyítenék mindenki életét. Azonban biztos neked is van olyan mindennapi dolog, ami bosszúságot okoz.

Egy egyszerű példából kiindulva: ha lecsapsz egy legyet a falon, akkor sokszor ott marad a nyoma, amit szintén sok idő, és idegeskedés árán tüntethetsz csak el.

Járj nyitott szemmel, és fedezd fel a hétköznapok apró kihívásait. Utána pedig küldd el nekünk a megoldásra váró problémát, ugyanis találmányainkkal szeretnénk könnyebbé és egyszerűbbé tenni a Te hétköznapjaidat is.